Hamis adat lefejtés a léleknek

A sikerért meg kell dolgozni?

2019. január 13. - Sziklaszilárd

hajni.jpgMeglepődtem, hogy milyen nyugtázást kaptam a rendezvényen, amiért tényleg történelmet írtam és példakép lettem Magyarországon, mivel ezt a szintet itt még senki nem csinálta meg.

A sikerért meg kell dolgozni. Említettem a múltkor a videómban, hogy ez hamis adat. Ez azért az (nyilván csak számomra ;) ), mert én nem dolgozok, hanem játszom. Ugyanazt csinálom, mint a számítógépes játékokban. Elérem, hogy megcsináljam a pályát, az üzletben meg hogy megcsináljam a következő szintet.

Ha valamit úgy csinálsz, hogy túl kell élnem és fizetnem kell a számláimat, ezért holnap is felkelek és valahogy letudom azt a napot, akkor dolgoznod kell, és nem feltétlenül fogod élvezni. Ha arra gondolsz, hogy de jó, holnap futok egy kört a szigeten és segítek egy videóval a pfajdeundi túlsúlyos embereknek, akkor épp játszol és lehet, hogy élvezed ;)

Főiskolára azért mentem, mert az jó játék, hogy van valakinek egy diplomája. Ezért a hajnalig tartó bulikon kívül nem nagyon maradt meg semmi, amit ott tanultam volna. Elmentem egy kórházba dolgozni mint informatikus, gyönyörű papírjaim voltak arról, hogy mikhez értek. Valójában ha megkérdezték volna, hogy mit jelent az a tantárgy, hogy "Információelmélet" fogalmam sem lett volna. Szerencsére nem kérdezték és amikor megkaptam az első feladatomat, hogy egy nyomtató nem üzemel és menjek és javítsam ki, akkor azzal az adattal közelítettem meg, hogy "minden válasz egyszerű".  És mivel sikeresen észrevettem, hogy a csatlakozás lazult meg és megcsináltam az első munkámat az önbizalmam úgy megnőtt, hogy azt játszottam, hogy bármit meg tudok csinálni. Hamarosan úgy beszéltek rólam, hogy -ismered a Sziklát? - a Számítógépes Zsenit? Persze!

Szóval akkor keresztelem el magam valaminek, amikor még a közelébe sem vagyok annak a fogalomnak, de mivel egyetlen egyszer bebizonyítottam, hogy valamit meg tudtam csinálni, ezért levonom azt a következtetést, hogy akkor bármikor bármit abban a témakörben.

Dániában a napi 2 tonna anyag lovak alól való kihordása közben azt játszottam, hogy a leggyorsabb istállós fiú vagyok. Új-Zélandon pedig hogy a legjobb festő, kőműves, villanyszerelő és asztalos. Angliában a leggyorsabb fuel drainer. 

De pl. Angliában a rekordomat megdöntötték, szóval már csak 2. vagyok. Mindig lehet valaki jobb mint Te. 

Így van ez ebben az üzletben is. Vannak profi hálózatépítők, akik gyorsan felépítik a rendszert, mivel ez egy szakma és meg lehet tanulni ugyanúgy, mint pl. a kőművességet. Volt egy briliáns fazon a rendezvényen, aki 26 éve foglalkozik hálózatépítéssel és volt már 120 ezres csoportja, a legutóbbi 90 ezer és most kezdte el csinálni  ezt az üzletet és 1 hónap alatt megcsinálta a Director szintet. Az pont a gyémánt forgalomnak - amit én novemberben értem el - a duplája. Teljesen ismeretlenül kereste meg a Ria és elment hozzá Lengyelországba, hogy felvilágosítsa őt erről az üzletről. Napokig nem aludt, mert nem hitte el, hogy igaz lehet, hogy itt olyan termék van ami annyira segít az emberen, hogy a fél éves egészségprogram után  is használni akarja. Másrészt eddig még nem találkozott ilyen hálózattal, ahol ennyire profi a kifizetési rendszer és kevesebb partnerrel is sokkal többet tud keresni.

Azt vallja magáról, hogy Európa legjobb hálózatépítője. És ez így is volt. Eddig ;)

Az előadásában volt egy mondat, amivel elültette ezt a gondolatot bennem. Mindig a legjobb akart lenni és mindenben az első. De most ezt az elsőséget elvettem tőle abban a versenyben ami arról szól, hogy hány személyes vásárlói előfizetésed van. És ez bosszantja őt.

Egyébként 1 hónap alatt elérte a Pro Team szintet ami 50 vásárlói előfizetést jelent, amit én 8 hónap alatt csináltam meg. Viszont ha azt nézzük, hogy december 31-én, 1 nap alatt megcsináltam 25-öt, akkor láthatjuk, hogy ha 3 napot toltam volna így, akkor szétvertem volna a gyorsasági versenyben is :D

Most ebben a játékban én vagyok a legjobb, de tudom hogy Te jobb vagy! Benned megvan az az ambíció, amivel le tudsz győzni. Én lusta vagyok, csak a hónapvégeket nyomom meg, és mindössze ezzel a hozzáállással elértem ezt a címet. Mi van akkor, ha ez párosul következetességgel és rendszerességgel? 

Átengedem ezt a terepet Neked, megmutatom hogyan csináltam. Miközben megmutatom létrejönnek az első vásárlóid és partnereid (eddig akikkel összehoztak a partnereim, mindegyikük élt a lehetőséggel).

Amikor pedig Te elégedett vásárló leszel, illetve a vásárlóid is elégedettek lesznek elindul a franchise buli.

Azt akarom, hogy jobb legyél mint én. Amiatt teszem, mert a legjobb példakép akarok lenni! Valaki, aki mutatja az utat, és Neked csak végig kelljen járnod.

Ha elesel, akkor óvatosan foglak felsegíteni, mert tudom hogy ez a sérülés fog neked segíteni abban, hogy igazán sikeres legyél és Neked kell megfigyelned, hogy mi az igazság. A cinizmus mögött látnod kell a kishitűséget, a kritika mögött  az etikátlanságot. A "nem válaszol és nem veszi fel" mögött a "semminek lenni"-séget. Neked olyan tónusú emberekre van szükséged, akik szintúgy akarnak változtatni, még nem adták fel. Nem keresik másban az okot, továbbá nem erősítik meg ezt azzal, hogy pl. valami lökött filozófus is épp így járt, tehát az úgy helyes és ezáltal neki is igaza van.

Persze, hogy igaza van. De előrébb viszi ez? Ki nem sz..ja le, hogy mi a rossz a másik emberben? Engem csak az érdekel, hogy mi a jó, mivel azt megerősítve indulhatunk el felfelé.

Benne vagy? Gyorsan vagy lassan? Ez annyit jelent, hogy gyorsan vagy lassan informáljalak? Ha gyorsan akkor hívj! Ha lassan akkor csak

KÖVESS!

rabbit.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még mindig olvasol?

Hmm, akkor Téged tényleg érdekelhet...

Tedd azt, hogy szabaddá teszel egy órát és megnézed ezt az anyagot és aztán gyere ide vissza és klikkelj erre a kérdőívre és válaszold meg ezt a 10 kérdést.

 

És akkor meg fogod kapni a felszálló jegyedet a siker vonatára! ;)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://peldakepvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr1914560168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robics Ferenc 2020.02.22. 18:23:26

Tetszik amit csinálsz, és csodatévők a termékek ahogy a visszaigazolásokat olvastam. Én még csak tervezgetek, amióta meghallgatattad velem, de lehet, hogy túl gondolom az egészet és már csinálni kellene. Sebaj lassúbb vagyok mint Te, de egyszer csak jelentkezem. Szia, vidám hétvégét és további sikereket kívánok. Feri

Sziklaszilárd 2020.04.30. 11:39:45

Szia Feri! De jó, hogy írtál kommentet! Én is lassúb vagyok, mint az átlag! Abból is látszik, hogy most válaszolok. Írtam erről is egy írást, mivel gyerekkoromban úgy neveztek, hogy "Lassú"! De az a jó ebben, hogy aki később kezd, az tud előzni! ;)
süti beállítások módosítása